IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíj - 2020/2021. tanév tavaszi félév - beszámoló

IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíj
2020/2021. tanév tavaszi félév

 

Ösztöndíj – mit is jelent? A magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint „Az a rendszeresen vagy egy alkalommal rendszerint az állam vagy valamely testület által adott anyagi támogatás, amelyet arra érdemes személy kap tanulmányai folytatására...”.

Az IB Controll Kft. által meghirdetett ösztöndíj az anyagi támogatás mellett mást is kíván adni a pályázóknak. Tapasztalatot. Erről eszünkbe is jutott az Angyalok városa c. film (Nem szeretnénk nagyon spoilerezni, hátha valaki még nem látta és szeretné megnézni a filmet, így csak ennyit írunk.), ahol Seth (Nicolas Cage) faggatja dr. Meggie Rice-t (Meg Ryan), hogy milyen a körte íze, állaga. Még soha nem kóstolta, nem tapasztalta meg és jelen állapotában nem is képes megtapasztalni azt, hogy a körte milyen. Így hát meghallgatja azt, hogy milyennek érzi Meggie a körtét, a körte ízét. Seth pedig elképzel valamit: ilyen lehet a körte.

Mindannyian így vagyunk az ismeretlen dolgokkal. Amit nem ismerünk, arról csak elképzelésünk van, a korábbi tapasztalataink vagy ismerőseink, rokonaink tapasztalatainak köszönhetően. De nem tudjunk milyen is a még nem tapasztalt helyzet, a meg nem ismert ember, a meg nem kóstolt étel, stb. Van, amit elég más tapasztalatából megismerni (más hibáiból tanulni), és van, amiről saját tapasztalatokkal kell rendelkeznünk. Ez utóbbiak közé tartozik az állásinterjú, egy céges környezet felfedezése. Mi ennek a megismerését, tapasztalatának megszerzését kínáljuk a GAMF-os hallgatóknak minden félévben. Lehet jönni ismerkedni, tapasztalatot szerezni.

Az idei félévben három bátor pályázó jelentkezett, akikkel - még a járványhelyzetre tekintettel - az online térben találkoztunk. A meghallgatás számunkra is mindig nagy élmény. Az ösztöndíj meghirdetésével nem titkolt célunk az egyetem polgárainak közelebbi megismerése, betekintés szerzése a diákság tanulmányi életébe, szakmai életútjába, terveibe. Számunkra is fontos a személyes tapasztalat. Ezúton is köszönjük a jelentkezőknek a részvételt, a bemutatkozást, a beszélgetést.

A meghallgatások eredményeképp dönteni szükséges a díj sorsáról. Ez a döntés sosem egyszerű. Hogyan is hasonlítsuk össze az almát a körtével? A különböző pályák, szakmai életutak, ambíciók mérlegre tétele és súlyozása a feladat. A 2020/2021. tanév tavaszi félévében ennek a mérlegelésnek eredményeképp a bírálóbizottság Varga Bencét díjazta.


                                  (balról jobbra: Varga Bence, Apáti László)                                                                                        (balról jobbra: Halczman Szilvia, Varga Bence, Apáti László)                 

                                     

Ezúton is kívánunk neki és minden pályázónak további sok sikert a tanulmányaihoz, életéhez:

IB Controll Kft. csapata