Ugrás a tartalomra

Informatika.Neked előadás

Az információbiztonság megítélése, a biztonságra való igény, és a szabályok betartásának hajlandósága tapasztalataink szerint egységesen és széles körben az elvárt szint alatt van. Az előadás céljai közt szerepelt, hogy személyes tapasztalatokon keresztül a hallgatósággal közösen elemezzük, mi állhat a kialakult helyzet hátterében, min és hogyan kellene változtatni ahhoz, hogy az információbiztonság valóban elérhesse a kívánt célt, biztosítva ezáltal a szervezetek megfelelő és megbízható működését.

A rendelkezésre álló másfél óra egy ekkora témakörre ugyan vajmi kevés, de az elmondottak talán olyan oldalról világították meg a témakört, mely elősegíti a témában az önálló gondolkodást, megkérdőjelezi mindazon szabályzási és hozzáállásbeli sajátosságokat, melyek gátjai lehetnek a megfelelő gyakorlat kialakulásának.

A prezentáció hangulata ugyan nem minden esetben tükrözte a témakör komolyságát, de talán az elhangzottak elegendő útravalóul szolgálnak az előadást végighallgató diákok számára, hogy első munkahelyükön sikeresen, tudatos partnerként illeszkedjenek majd a szabályzás bonyolult gépezetébe.

Ezúton köszönjük minden kedves érdeklődő részvételét!

Címkék