Hírek

  • Az informatikai szakmában jelentős szakember hiány van, amit a hagyományos képzési rendszer és módszerek csak részben tudnak kompenzálni. Az átfogó, több éves, túlnyomó részt elméleti tudást biztosító módszerek sajnos nincsenek tökéletes szinkronban a munkaerő piaci igényekkel. A felsőoktatásból kieső, vagy már be sem kerülő tehetséges fiatalok bevonásával viszont ez a probléma részben orvosolhatónak tűnik.

    Az igény jól megfogalmazható: a piac szűk szakirányban mély szakmai tudással rendelkező kreatív fiatalokat keres, nagyon rövid határidőn belül. Ezt az elvárást pedig korántsem lehetetlen kiszolgálni…

  • Az Informatikai Projektfeladat című tantárgy három csapatával megtartottuk az első két hetes sprint fordulóját. Láthatóan mindhárom csapat komolyan vette a munkát, ügyesen boldogulnak a tervezéssel és a mobil platformra fejlesztett felhasználói felület összeállításával. Mindeközben szép sorjában előkerülnek azok a tervezéssel, fejlesztéssel járó problémák, melyek minden csoportosan végzett fejlesztés közben felütik fejüket. A személyes tapasztalat komoly segítséget nyújt ezek megértésében és leküzdésében. A két és fél órás megbeszélésen volt alkalmunk számos jellemző hibát és veszélyforrást kielemezni.

  • A TDK feladatok bemutatása, az IB Controll Kft. idei ösztöndíjainak adományozása, valamint a karrier programunk szervezése során nagyon sok tehetséges diákkal találkoztunk. Úgy gondoltuk, egy viszonylag kötetlen program keretében segítünk nekik saját kreativitásukat kiteljesíteni. Az Informatika Tanszék munkatársai lehetőséget láttak az ötletünkben, így a közös munka már el is kezdődött…

     

  • „Az információbiztonság helye egy szervezet életében” címmel 2016. március 2-án cégünk vezetője előadást tartott a GAMF Informatika Neked rendezvénysorozat keretében. Az előadás diasora letölthető itt.

  • A tavaszi félévben kötelezően választható tárgyként meghirdetett Informatikai Projektfeladat című tantárgy sokak érdeklődését felkeltette. Közülük három team tagjaival személyesen is van szerencsénk együtt dolgozni. Munkájukhoz ezúton is sok sikert kívánunk!

  • Idén is részt veszünk az SZTE állásbörzéjén, 2016. március 23-án!

  • Az egyetemi tanulmányok utolsó féléveiben szükségszerű kitekinteni az iskola védőbástyái, falai mögül a munka világába. 
    Jó gyakorlatként honosodott meg a Szegedi Tudományegyetemen az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogram.

  • A KF GAMF Kar Informatika Tanszéke a 2015/2016. tanév tavaszi félévében kötelezően választható tantárgyként hirdeti meg az Informatikai Projektfeladat című tantárgyat.

  • Az Informatika Oktatásért, Kutatásért Alapítvány és az IB Controll Kft. együttműködésében a 2015/2016. tanév őszi félévében ismételten meghirdetésre került az IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíj. A pályázati úton elnyerhető támogatást a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos, informatikai alap- vagy mesterképzési szakán tanuló tehetséges hallgatók kapják.

  • A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának Mérnökinformatikus Bsc képzésében részt vevő, kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő hallgatóit a 2015/2016. tanév őszi félévében immár hatodik alkalommal támogatta az IB Controll Informatikai Biztonsági és Adatvédelmi Tanácsadó Kft., hozzájárulva ezzel a hallgatók szakmai és anyagi fejlődéséhez. Ez alkalommal az IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíjat három tehetséges diák nyerte el.

Oldalak