Ösztöndíj – Te miért jelentkeznél?

Öt éve minden félévben meghirdetjük az ösztöndíj pályázatunkat és kíváncsian várjuk ki fog jelentkezni.

Dr. Csík Norbert, a bírálóbizottság elnöke a személyes meghallgatást megnyitó beszédében is erre utalt, amikor az alkalom céljaként a hallgatók megismerését jelölte meg. 

A személyes meghallgatás egy kötetlen beszélgetés keretei között zajlik, mert szeretünk beszélgetni a hallgatókkal. Szeretjük megismerni a jelentkezőket. Szeretjük látni, hogy milyen lehetőségekkel tudnak és akarnak élni. Szeretünk betekintést nyerni, hogy mire kíváncsiak, hogy milyen projekteket valósítanak meg önállóan vagy csapatban. Szeretnénk bepillantani a jelenükbe és a tervezett jövőjükbe.

Nagyon örültünk, hogy ebben félévben is voltak hallgatók, akik kíváncsiak voltak az ösztöndíjra és bátran meg is pályázták azt.

A meghallgatás-beszélgetés során jó volt látni a hallgatók belső szakmai elhivatottságát, az érdeklődési körök széles spektrumát, a „nem adom fel, mert ezzel akarok foglalkozni” gondolkodást, az aktivitást és a kitartást.

Mindezeket látva a 2017/2018. tanév őszi szemeszterében a bírálóbizottság döntése értelmében az ösztöndíjat Boros Máté és Pollhammer Tamás nyerte el. Ezúton is gratulálunk nekik!

 

2017/2018. tanév őszi szemeszter díjazottjai

Ösztöndíjasok: Boros Máté, Pollhammer Tamás
IB Controll Kft. képviseletében: Apáti László
(balról-jobbra)

 

Szerettük volna azt is tudni és tudatni minden kedves olvasóval, hogy mire gondolnak azok, akik elnyerik az ösztöndíjat. Ezért megkérdeztük őket, miért jelentkeztek erre a megmérettetésre.

„Én azért jelentkeztem erre az ösztöndíjra, mert fontosnak tartom, hogy ott tölthessem a szakmai gyakorlatomat ahol én szeretném, ennek érdekében pedig szerettem volna minél korábban bebiztosítani a helyem. Választásom azért esett az IB Controll-ra, mert rendkívül hallgató központúak, valamint kiemelten foglalkoznak a GAMF-os hallgatókkal, nem mellesleg pedig szoftverfejlesztéssel foglalkoznak, ami a fő érdeklődési köröm.” Boros Máté

„Minden évben sok helyen látni az ösztöndíjat népszerűsítő plakátokat, de az idén úgy gondoltam, hogy én is megpályázom, mert több barátom is megpályázta már és a legtöbben el is nyerték. A pályázat elnyerése esetén az anyagi támogatás mellett az IB Controll gyakorlati helyet is biztosít. A személyes meghallgatást kellemes légkör jellemezte, elmondtam mivel foglalkozom az egyetemen kívül, milyen projektekben vettem rész, mi érdekel. A cégnél csupa segítőkész embert ismertem meg már tavaly, amikor a cég által meghirdetett Raspberry-s versenyre jelentkeztem. Mindenkinek ajánlom, hogy jelentkezzen erre és ehhez hasonló pályázatokra.” Pollhammer Tamás

Te miért jelentkeznél?

Gondold át – akár meg is írhatod nekünk a szego.annamaria@ibcontroll.hu e-mail címre – és bátran jelentkezz te is a következő félévben!

Kívánjuk, hogy a következő félévben találkozzunk minél több kíváncsi hallgatóval, mert mi kíváncsiak vagyunk rátok.

 

Várunk!

 

IB Controll Kft. csapata