IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíj - 2020/2021. tanév őszi félév - beszámoló
IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíj
2020/2021. tanév őszi félév
A koronavírus fogalma begyűrűzött a mindennapjainkba, meghatározza, hogy mit tehetünk és mit nem. Így történt, hogy a 2019/2020. tanév tavaszi félévében meghirdetett ösztöndíjat elhalasztottuk és az akkori jelentkezőknek lehetőséget biztosítottunk arra, hogy a jelen tanév őszi félévben mérettessék meg magukat.
A benyújtott pályázat elbírálásának feltétele, hogy személyes meghallgatáson vegyen részt a pályázó. És ez a legjobb része ennek az ösztöndíjnak, legalábbis számunkra – a pályázóknak a díj sem utolsó -, hiszen itt megismerhetünk néhány hallgatót közelebbről is. Idén a járványhelyzethez igazodva rendhagyó volt a meghallgatás, a már megszokott egyetemi helyett az online tér biztosított számunkra találkozási helyet.
Az ösztöndíjra összesen hat pályázat érkezett: Dienes Dominika, Bálint István, Barna Mihály Imre, Csák Krisztián, Viczina Tamás és Varga Bence nyújtotta be pályázati anyagát. A pályázók meghallgatására izgatottan készültünk, mert mindegyik pályázó egy kicsit más volt, mindegyikükben volt valami egyedi, különleges.
Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a pályázók között voltak olyanok, akikkel már a Raspberry Kreatív versenyünkön is találkoztunk. Mindig nagy élmény az ismételt találkozás, mert ilyenkor bepillantást nyerünk a résztvevők szakmai és emberi fejlődésébe. Megláthatjuk milyen kihívások elé állították magukat, és mennyire tették próbára az ismereteiket. És láthatjuk az eredményt is, hiszen ezek a kihívások, próbák megedzik a jellemet, a szakmai hivatástudatot, mely által sokkal határozottabbak, magabiztosabbak lettek.
A többi jelentkező elhivatottságát is öröm volt látni. Ők is több területen mérették meg magukat, ki a tanítás, ki a kutatás útjára lépve.
Mindannyiuk közös kihívása azonban ez a pályázat volt. Itt meg kellett mutatniuk eddigi szakmai életútjukat. Ehhez pedig mindannyiuknak el kellett gondolkodni, számot kellett vetni és választ kellett adni ezekre a kérdésekre: mit tanultam – iskolai keretek között vagy autodidakta módon -, milyen szakmai területtel/területekkel foglalkoztam eddig, mire szántam rá a szabadidőmet, az energiáimat, milyen bemutatható szakmai eredményekre tettem szert. Ezzel a hallgatók általában nem szívesen foglalkoznak – tisztelet a kivételnek -, pedig legkésőbb a szakmai gyakorlatra jelentkezéskor ezeket a kérdéseket át kell gondolni.
A meghallgatás során a pályázók további terveire, kitűzött céljaira volt még kíváncsi a bírálóbizottság. A cél megfogalmazása annál könnyebb, minél több szakmai tapasztalatra tett szert előzőleg az ember. Amikor több területet kipróbált, akkor tudja megmondani, hogy ez vagy az miért tetszik neki, vagy miért nem. Az elérendő cél még nem mindenkinél volt kristálytiszta, de a lehetséges irányok körvonalait már mindannyian látták.
A pályázók meghallgatását követően a bírálóbizottság döntése – bár sosem könnyű meghozni, most mégis egyöntetű volt – értelmében
Barna Mihály Imre
nyerte el ebben a félévben az IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíjat.
Ezúton is gratulálunk neki és kívánunk vele együtt minden pályázónak további sok sikert életükhöz, tanulmányaikhoz.
IB Controll Kft. csapata