Kötelező szakmai gyakorlat és bowling
Amikor azt mondja valaki, hogy kötelező ezt vagy azt megtenni mindig egyfajta gyomorgörcs vesz erőt az emberen és ösztönösen lázadni kezd. Ne mond meg, hogy mit csináljak – hangzik az önállósodó gyermek, kamasz, fiatal felnőtt és felnőtt komoly vagy vicces hangsúlyozással adott válasza.
Lehet-e mégis jó és kellemes valami, ami kötelező?
Azt gondoljuk lehet, ha kellő érettséggel látjuk, hogy nekünk is előnyünkre válik, ha ...elolvassuk az olvasmányt, …bevesszük a gyógyszert, …felvesszük az oltást, …elmegyünk kötelező szakmai gyakorlatra, …stb.
Itt az IB Controll Kft-nél azon vagyunk, hogy a hallgatók számára előírt kötelező szakmai gyakorlat előnyére váljék azoknak a diákoknak, akik nálunk töltik azt. A kötelező jelleget igyekeztünk úgy formálni, hogy a munkatársaink által „hozzáadott érték” ellensúlyozza a diákok befektetett energiáját. A gyakorlat alatt a feladatok jelentette kihívások a szakmai, a közvetlen légkör és a személyes mentorálás az emberi tapasztalatokat gyarapították.
A 2016/2017. tanévet követő nyáron több diák próbálta meg magát nálunk és tesztelte, hogy milyen a mi vezetésünkkel a szakmai gyakorlat. Elsősorban az akkor még Kecskeméti Főiskola, ma már Pallasz Athéné Egyetem (továbbiakban: PAE) hallgatói koptatták az IB Controll Kft. küszöbét, de a Szegedi Tudományegyetemről is volt gyakorlatosunk.
Hogyan is jutottunk idáig?
A PAE GAMF Karán az Informatikai Tanszék és az IB Controll Kft. között több kapcsolódási pont alakult ki ebben a tanévben: az Informatikai Projektfeladat tantárgy , a Raspberry Kreatív , az IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíj , Szakkollégiumi előadás, egyes informatikai tantárgyakhoz kiírt feladatok, szakdolgozati külső konzulensi vagy bírálói feladatok. Cégünk kiemelten fontosnak tartja az Alma Mater és a jelenlegi hallgatók szakmai támogatását, hiszen kollégáink többsége is a főiskola hallgatója volt.
A feladatok megvalósítása során több alkalom nyílt a hallgatókkal való személyes találkozásra, a tehetséggondozó programjaink megismertetésére. A programok egy karrier ívet rajzolnak ki a diákok számára, kezdve a szakmai gyakorlattal, diákmunkán vagy gyakornoki programon keresztül egészen az álláslehetőségig.
Az idei nyáron 12 hallgató töltötte nálunk a szakmai gyakorlatát, közülük 6 fő lépett be a gyakornoki programba és 3 fő kapott álláslehetőséget.
A szakmai gyakorlat alatt kiadott feladatot igyekszünk úgy megalkotni, hogy az kihívás legyen a hallgatóknak, de ne jelentsen megoldhatatlan problémát. Fontos a sikerélmény, fontos, hogy a fiatalok lássák, mi mindent el lehet, el tudnak készíteni, mi mindent tudnak elsajátítani, akár a kényelmes „komfortzónájuk” határain kívül is. Ezt az érzést, élményt szeretnénk a kötelező szakmai gyakorlat keretei között megismertetni a hallgatókkal, hiszen ők így tudják mérni, milyen előnnyel jár számukra ez a kötelező program. Természetesen az együtt munkálkodás mindkét fél számára akkor a leggyümölcsözőbb, ha a hallgató magában hordozza azt a belső motivációt, érdeklődést, amely nem hagyja nyugodni addig, míg a feladat megoldását meg nem találja, ki nem kutatja. Minden egyes fejlesztő egy kicsit kincskereső és felfedező is egyben, hiszen van olyan megoldás, amit elegendő megtalálni, de van olyan eset, amikor ő lesz az, aki adja az adott problémára a megoldást. A diákok láthatták, hogy a kutatás épp olyan fontos részét képezte feladatainknak, mint a tényleges megvalósítás, vagy a dokumentálás.
A hallgatóink többségében mi megtaláltuk ezt a belső nyughatatlan természetet, a felfedező-kincskeresőt, mely közelebb hozza őket ahhoz, hogy igazán jó programozókká váljanak.
És hogy ne csak a számítógép legyen a közös munka helyszíne, úgy gondoltuk, hogy a szokásos gondolkodós darts meccsek, kávézások mellett nagyobb fába vágjuk a fejszénket, és az iroda falait elhagyva „programozunk” :D. Azokat a hallgatókat, akikkel a 2016/2017-es tanév során valamilyen projekt során kapcsolatba kerültünk, meghívtuk egy bowlingozásra.
Összesen 16 fővel indultunk harcba, a változó összetételű 4-4 fős csapatok tagjai egymással és a többi csapat tagjaival is megmérették magukat. Az eredményekből látható, hogy ki érzett rá legjobban a technikára:
|
A. László |
404 |
|
M. Dániel |
372 |
|
Sz. Gábor |
340 |
|
S. Patrik |
336 |
|
B. Balázs |
333 |
|
F. Attila |
285 |
|
N. Szilárd |
283 |
|
F. Ferenc |
272 |
|
S. Bence |
241 |
|
Cs. Gyula |
240 |
|
S. Ádám |
234 |
|
K. Zoltán |
231 |
|
Sz. Annamária |
210 |
|
B. Attila |
207 |
|
S. Alex |
187 |
|
H. Martin |
177 |



Köszönjük a kellemes hangulatú estét mindenkinek!
IB Controll Kft. csapata