Ugrás a tartalomra

NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kar - diplomaátadó - 2019. 02. 16.

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

2019. február 16. szombat 10 óra

Még kicsit csípős a reggel, de a napnak már ereje van és melengetve terelgette az ifjú kollégákat a diplomaátadó ceremóniára.

Az idei évben mi is részt vettünk ezen az ünnepélyes alkalmon. Ahogy közeledtünk a Neumann János Egyetem GAMF Karának épülete felé egyre több hallgató taláros alakja tűnt fel.

Végeztek. Befejezték egyetemi tanulmányaikat. A többéves, az olykor küzdelmes számadásnak vége. Megmarad a megszerzett tudás, az egyetemi évek alatt szövődött barátságok, az élmények.

 „Az élet nem arra való, hogy a meglevő tulajdonságokat gyakoroljam, hanem hogy a nem meglevőket megszerezzem.”

Ezzel a Hamvas Béla idézettel búcsúzott Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester a hallgatóktól. Igen, talán furcsán hangzik, hiszen éppen egy lezárás, egy befejezés pillanatában voltunk. De – ahogyan azt alpolgármester úr példájában is jelezte – egy ajtó becsukása egy, vagy akár több ajtó megnyílását eredményezi. Mindig van tovább.

Mindig kell, hogy legyen tovább. A tanulás, a folyamatos fejlődni vágyás maga az élet. Napoleon Hill A nehézségek nagy haszna c. könyvében írja le ezt bővebben: „Az élet a születéstől a halálig a szó szoros értelmében küzdelmek egyre gyarapodó sokaságából áll, amelyeket az egyes ember el nem kerülhet. A tudatlanság meghaladásához küzdelemre van szükség. A tanulás örökös küzdelemből áll, és minden egyes nap tanévzáró, mivel a tanulás összegződik. Egész életre szóló feladat.”

Hozzánk az egyetemi évek alatt több diák nyitott ajtót és lépett be a Karrier Programunk valamely területére. Ketten közülük nálunk találta meg a munka világának kapuját és márciustól már teljes jogú kollégaként tisztelhetjük őket.

Gratulálunk nekik és minden diáktársuknak az eddigi küzdelmekben való sikeres teljesítésért, és kívánunk további jó egészséget, küzdeni vágyást és a fel nem adás makacsságát az örökös küzdelemhez, azaz kívánunk hosszú ÉLETet!

IB Controll Kft. csapata

Média beszámolók és galériák:

https://hiros.hu/kultura/oktatas/diplomaatado-unnepseget-tartottak-a-neumann-janos-egyetemen

https://keol.hu/kecskemet-bacs/diplomaatado-a-neumann-janos-egyetemen-2019-02-16

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/haromszaz-diplomat-osztottak-ki-kecskemeten-1756258/

Címkék