Ugrás a tartalomra

A Raspberry és TE – mit tudtok kihozni egymásból?

A GAMF Karon megtartott helyi Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) résztvevői komoly benyomást tettek ránk a döntőbe jutott munkáik bemutatása során. Úgy értékeltük, a résztvevők mind szakmailag, mind emberileg elkötelezettek voltak a munkájuk iránt, a Főiskola részéről pedig lelkiismeretes támogatást kaptak. Az egyetlen nehézségnek talán a munkájuk során felhasznált eszközök beszerzése bizonyult.

Innen indult az ötlet, hogy a szorgalmas és kreatív tehetségeket a saját lehetőségeinkhez mérten megfelelő módon támogassuk. Az Informatika Tanszéken Drenyovszki Rajmund és Zsupányi Krisztián karolta fel a kezdeményezésünket, melynek keretében a körülöttük összpontosuló szakmai közösség tagjainak egy tucatnyi Raspberry Pi, és néhány hasznos tartozék került kiosztásra. Hogy mit tudnak majd kihozni belőlük? Az számunkra is meglepetés lesz, hiszen nem definiáltunk konkrét feladatokat. A diákokra bíztuk, hogy a kamerákkal, egyéb szenzorokkal felszerelt kis eszközöket saját ötleteik megvalósítására használják. A hallgatók a félév végéig dolgozhatnak az eszközökkel, mentorálásukban a tanszék munkatársai, és saját kollégáink is segítséget nyújtanak.

A programban való részvétel semmiféle kötelezettséggel nem jár. Nincsen érdemjegy, sem feltételek, megkötések. A megoldásoknak csupán a kreativitás, a diákok saját magukkal szembeni elvárásai szabhatnak határokat. Nameg a félév vége… Terveink szerint az elkészült munkákat egy szakmai zsűri értékeli majd, hogy kiválaszthassa azt a megoldást, ami elnyeri a program díját.

Ha érdekesnek találod a kezdeményezést, még nem késtél le semmiről. Van pár kiosztásra váró Raspberry-nk, kérj egyet az info@ibcontroll.hu e-mail címen!