A Raspberry és TE – mit tudtok kihozni egymásból?
2016. június 16. 14 óra
A Kecskeméti Főiskola GAMF Karának IV. sz. épületében izgalommal és várakozással tekintve az elkövetkező órákra jöttek össze a hallgatók, a mentorok és a bírálók.
Vajon milyen ötletek születtek? Az ötleteket hogyan sikerült megvalósítani? Ki lesz a boldog tulajdonosa a Raspberry Pi-nek?
Az idő nagy úr, mintha versenyeznie kellene valakivel, elszaladt a 2015/2016. tanév második szemesztere. A hallgatók a Raspberry Kreatív projektnyitó alkalmán tele ötletekkel feszültek neki a fél évig tartó megvalósítási időszaknak.
A kreatív hallgatók: Kovács Zoltán, Sári Bence, Dokonpil Norbert, Németh Szilárd, Farkas Attila
(balról jobbra)
A félév során péntekenként találkoztak a vállalkozó szellemű hallgatók a KF GAMF Kar IV. épületében. Ezeken az alkalmakon lehetőség nyílt a hangos gondolkodásra, az ötletek megvitatására, az elgondolások kipróbálására, és az arra érdemes koncepció megvalósítására. Szakmai támogatást Drenyovszi Rajmund és Zsupányi Krisztián, valamint a mi kollégáink igyekeztek nyújtani, de a hallgatók nagyfokú önállóságról is tanúbizonyságot tettek. A felmerülő problémák alapos körüljárásával, a megoldások megtalálásával sikeresen végezték el a maguk elé kitűzött feladatokat.
Igen, hiszen a projekt során nem lett meghatározva, hogy mit és hogyan is kell készíteni. Sem az irányt, sem az alkalmazandó technológiát nem kötöttük meg. A hallgatókra lett bízva, hogy mit hoznak ki az eszközökből és magukból.
A KF GAMF Kar Informatika Tanszék oktatóiból és az IB Controll Kft. képviselőiből álló bírálóbizottság
A KF GAMF Kar Informatika Tanszék oktatóiból és az IB Controll Kft. képviselőiből álló bírálóbizottság érdeklődve várta a hallgatók munkáit, bemutatóit. És a projekt kezdetekor várt meglepetés nem maradt el.
Nem csigázva tovább a kedves Olvasó érdeklődését, beszéljenek magukért a továbbiakban a bemutatott pályaművek:
- Dokonpil Norbert: Netes lámpa projekt
- Farkas Attila: ApelPro Járgány
- Kovács Zoltán: Pellettüzelésű kazánt vezérlő rendszer
- Németh Szilárd: Product photo 360 Turntable
- Sári Bence: Raspberry Pi növénygondozó rendszer
A zsűri egyöntetűen minden pályaművet színvonalas és értékes munkának ítélt: kizárólag jó és nagyon jó projektek születtek. Ezzel persze nem kis fejtörést okozva a döntés meghozatalában: ki viheti haza és lehet boldog tulajdonosa az egyik Raspberry Pi-nek.
A döntéshozók által felállított értékelési szempontrendszer alapján - melyben többek között a megoldások újszerűsége, a meglévő ismeretek gyakorlati alkalmazása, a továbbfejleszthetőség lehetősége, a technikai megoldás minősége, a projekt összetettsége, a Raspberry Pi adta lehetőségek kihasználásának mértéke került értékelésre - Farkas Attila az ApelPro Járgány megálmodója és kivitlezője lett a „A Raspberry és TE – mit tudtok kihozni egymásból!” projekt első helyezettje. Gratulálunk!
A nyertes: Farkas Attila
Ezúton is köszönjük a GAMF Kar támogatását, Drenyovszki Rajmund, Zsupányi Krisztián és Dömötör Zénó tanár urak segítő együttműködését.
Az ötletességükről, kitartásukról és szakmai elhivatottságukról tanúbizonyságot tevő hallgatóknak további sok sikert kívánunk tanulmányaikhoz!
Előzmények: http://ibcontroll.hu/raspberry-es-te-mit-tudtok-kihozni-egymasbol