Raspberry Kreatív - 2019. október 17. - az első mérföldkő
Fogadjátok szeretettel a Raspberry Kreatív, azaz A Raspberry és Te - mit tudtok kihozni egymásból? c. a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatika Karral és hallgatóival közös projektünk első mérföldkövéről készült fényképes beszámolónkat.
A pályázókkal 2019. október 17-én találkoztunk, hogy megnézzük ki hol tart, milyen megvalósítások, eredmények és tapasztalatok születtek az elmúlt egy hónapban.
Nagyon örültünk a jelentkezők aktivitásának: minden pályázati munka megvalósítása elindult, még ha némi fáziskülönbséggel is.
Van, aki már fizikailag megfogható koncepcióval érkezett. Van, aki - a szállítási határidő hosszúra nyúltát kénytelen-kelletlen kihasználva - fejben vagy szoftveresen tervez. "Az alkatrészek már érkeznek" hangzott több helyről is el a bizakodó megállapítás.
A Raspberry Kreatív projektet mi azért is nagyon szeretjük, mert jó látni, hogy tanulásra késztet: a beszámolókban elhangzott az is, hogy "még ilyet nem csináltunk, a végén majd elmondjuk, hogy sikerült megoldani" vagy "a pontosságra kíváncsiak leszünk". Mindezekre mi is kíváncsiak vagyunk és már várjuk a következő találkozást az alkotókkal. Addig is sok erőt, kreativitást és kitartást kívánunk a résztvevőknek.
Az alábbi képsorokban látható a kis-nagy csapat és a bemutatott munkák.
IB Controll Kft. csapata