Ugrás a tartalomra

Kódolj velünk!

A „Kódolj velünk!” program keretében egy igen hatékony és célirányos képzési módszer megvalósítását tűztük ki célul. Pár hónapos nagyon intenzív kurzusok keretében olyan szintű gyakorlati tudást szeretnénk átadni a diákjainknak, amely elegendő egy szoftverfejlesztéssel foglalkozó cég junior fejlesztői állásának sikeres megpályázásához. Végzőseink számára rögtön állást kínálunk, ráadásul igen versenyképes kezdő fizetéssel.

Képzésünket kifejezetten azoknak ajánljuk, akik már birtokában vannak egy középfokú szakirányú végzettségnek, de valamilyen okból nem szeretnének több évet eltölteni egy felsőoktatási intézményben. A logikus, algoritmikus gondolkodás, valamint a megfelelő szintű angol nyelvtudás felmérésére koncentráló felvételi eljárásunk során közülük fogjuk kiválasztani azt a 10-15 résztvevőt, akivel 4 hónapon keresztül, heti 40 órában fogunk együtt dolgozni. Az órákon az elméleti és gyakorlati foglalkozások aránya egy a négyhez, természetesen a gyakorlat javára. Hogy a négy hónapos keretbe beleférjünk, kizárólag az adott szaktudás megszerzéséhez szükséges témakörök kerülnek terítékre, kiegészítve néhány olyan speciális területtel, ami a tanultak kontextusba helyezését fogja megalapozni.

Akik a képzés végén a záróvizsgát sikeresen teljesítik, partnereinktől rögtön állásajánlatot is kapnak Kecskeméten vagy Budapesten. A felajánlott kezdő fizetés nettó 200.000,- Ft havonta.

A Java-Android fejlesztői kurzusunkra 2016. április 24. éjfélig várjuk az érdeklődők jelentkezését.

További információk a program honlapján: www.kodoljvelunk.hu